2020. március 29., vasárnap

Elso



Sziasztok megint! 
Íme az első fejezet, sajnos a betűtípus nem engedte az "ő"-t, szóval ez csak ,,Elso" fejezet lesz. Ettől függetlenül, remélem tetszeni fog nektek életem első E/3. írása. Én nagyon szeretem írni, remélem, ti is úgy a szívetekbe zárjátok majd a karaktereket, mint ahogy én!
Jó olvasást kívánok!
Visszajelzéseknek természetesen mindig örülök!

Ui: Wattpaden is elérhető













A
 rózsa akkor a legszebb, amikor még csak bimbóba borul. Ha vagy olyan szerencsés, hogy végigkísérheted a virágzását, akkor a gyönyörűvel is megismerkedhetsz. Kár lenne siettetni az őszi rózsa virágzását, elvégre az az ősz elején a legszebb, fájdalmas lenne idő előtt végignézni, ahogy elpusztul. Mindent a maga idejében, elvégre akkor a legszebb.
Damon végigmérte az alig nyolc éves kislányt, aki térdein ülve, lehajtott fejjel hadarta el a bűneit. Összeverekedett az egyik osztálytársával, amiért az kicsúfolta a gyenge jegye miatt.
Micsoda gyermek – sóhajtotta a férfi –, még csak nyolc éves, mégis mennyi nehéz dolgon van túl
 Tisztán emlékezett arra a napra, amikor nyolc évvel ezelőtt megtalálták ezt a kislányt a kapualjban egy ütött-kopott takaróba csavarva, hangosan sírt, mert éhes volt, fáradt és fázott. Damon akkor még csak tinédzser volt, és bár égett benne a dac minden ellen, ez a kislány megbabonázta.
Ő lesz az én úrnőm.
Így is lett: ez a kislány lett az ő picike hercegnője, aki úgy szerette, mint édestestvérét, aki minden szavát oly figyelmesen hallgatta, mint valami igét, számára a bátyja volt az isten. Ezzel Damon nem élt vissza, hogyan is tudott volna, hiszen annyira szerette. Ha sírt lecsókolta a könnyeit, ha nevetett, akkor ő maga is boldog volt. Az élete minden pillanatát bearanyozta, most mégis el kell majd hagynia.
Az ajtónak dőlt, kezeit karba fonva hallgatta végig az ő kis úrnőjét, majd magában mérlegelt. Tulajdonképpen semmi rosszat nem csinált, ez bármelyik kislánnyal megeshet, összeverekedik valakivel, mert az kigúnyolta. Csakhogy az ő kis hercegnője eszméletlenre verte a másik kislányt.
– És mit gondolsz, miért rosszak a jegyeid? – kérdezte félbeszakítva a kislány magyarázkodását. Az hirtelen felkapta a fejét, majd könnyes szemét a bátyjáéba fúrva felkiáltott:
– Ez is a te hibád! – Hangosan zokogott, pont, mint azon a napon, amikor a család tagja lett. Akkor még olyan apró volt az édesanyja kezében, akár egy kismadár. Bár a férfi nem igazán akarta az elején, hogy a család befogadja, végül mégis az édesanyja akarata győzött. Damon felsóhajtott.
– Az enyém?
– Igen! Mert nem vagy hajlandó engem tanítani! Iskolába írattál és most idegenek oktatnak engem! El fogsz menni, igaz? – kérdezte hüppögve a kislány.
Damon elmosolyodott. Tudta, hogy kihallgatta az ő és az apja beszélgetését: a fiiúnak nem volt maradása, mennie kellett. Több oka is volt, végül a férfi úgy döntött, kezébe veszi az életét, így, ha már el kell hagynia a birtokot, hát okkal teszi. Egyetemre megy és tanár lesz, pont, ahogy a húga szerette volna. Mindig együtt tanultak, imádta okítani a húgát, olyan fogékony volt, mindig meg akart felelni.
És most ki tudja mennyi időre hátra kell hagynia.
– Vesztettem, ezért mennem kell. Így szólt az alku – felelte Damon, a kislány felpattant.
– De hát, te nem szeretsz veszíteni!
– Nem, ez így igaz – bólintott. – Ám tudnom kell veszíteni.
– De hát így…addig nem jöhetsz vissza, amíg…amíg…
– Vissza nem hívnak. – A húga nem tudta befejezni, így neki kellett kimondani a fájdalmas ítéletet, amelyet az apja szabott ki rá. Addig nem jöhet vissza a birtokra, amik a családfő vissza nem hívja. Damon sejtette, hogy nem mostanság jön el ez az idő, sokat kell még bizonyítania családon kívül, hogy az apja megenyhüljön. Ugyanis biztos volt benne, hogy valamelyik klántag szemmel tartja majd, akármerre is viszi az élet.
– Damon… – suttogta a kislány. – Ugye vissza fogsz majd jönni, még akkor is, ha apánk nem hív vissza?
– Ez egyértelmű. Még szép, hogy visszajövök – felelte huncut mosollyal az arcán. Sosem hagyná el az ő kis úrnőjét akkor sem, ha azt a családfő parancsolja. Rajta soha nem fogott semmilyen parancs és ezután sem fog, mindössze a saját érdekében engedelmeskedik, de amint a húgának szüksége lesz rá, ő itt lesz.
A kislány még mindig keservesen sírt, a bátyjához rohant és átölelte, fejét a mellkasába fúrta. Damon kuncogott egy sort, miközben átölelte a rázkódó, aprócska, de annál erősebb testet.
 Igazi harcos lesz belőle, ha majd eljön az ideje, a beavató ceremóniáján mindenképpen részt fog venni és ő fogja hivatalosan is a klán tagjává avatni, ezt megígérte magának még akkor, amikor először látta a húgát gyakorolni. Erős nő lesz, de rengeteg akadályba ütközik majd; a saját érzelmei fogja lesz. Erős lelkű, megvesztegethetetlen, okos és furfangos, de Rose mindig másokat fog maga elé helyezni. Micsoda szégyen, Damon maga is ugyanebbe a hibába esett, emiatt pedig távoznia kell.
– Ne sírj, Rose – suttogta kishúga haját simogatva. – Ha meg akarsz majd védeni másokat, akkor mindenkinél erősebbé kell válnod, különben te leszel az, akit védelmezni kell. Ezt pedig nem akarod, igaz? – Rose felnézett a bátyjára. Égő, zöld szemei határozottságtól csillogtak. Magabiztosan bólintott, majd kibontakozott bátyja öleléséből és egy határozott mozdulattal letörölte a könnyeit.
– Esküszöm neked, hogy többé nem fogok sírni!
Damon elmosolyodott.
– Helyes. Az úrnők nem sírnak.


ssss

Már esteledett, odakint a Nap éppen nyugovóra tért, még itt-ott megcsillantak a fák mögött a sárgás fénysugarak, de egyre jobban ereszkedett le a sötétség. A hatalmas birtok egyik fele aranyló sárgában táncolt, míg a másik fekete ékkőként tündökölt. Damon a verandán állt és az eget kémlelte. Ahogy lemegy a Nap, neki távoznia kell a birtokról. Válla fölött hátranézett, hogy még egyszer utoljára láthassa békésen szunyókáló kishúgát, akinek a szobája ajtaja tárva-nyitva volt.
A japán stílus – sóhajtotta –, de utálom.
Bár tény, édesanyja Japánból származott, ám egyáltalán nem hordozta magán a japán nők jellegzetességeit; sem bőrszínben vagy arcformában, sem másban, egyszerű, amerikai halandónak tűnt, mégis a felkelő nap országában született.
– Ugye betartod a szabályokat? – Egy nő tűnt fel a veranda másik végén. Damon mindössze egy pillanatot áldozott rá, amíg megbizonyosodott róla, ki volt. Az édesanyja közeledett felé, szokásos fehér hálóingjében, hosszú, ébenfekete haja kiengedve lógott alá, egészen a derekáig. Gyönyörű volt, de annál kiábrándítóbb; Damon haragudott rá, amiért nem állt ki mellette, bár mélyen belül tudta, hogy a szabály az szabály. Ha az ősrégi törvények azt mondják a vesztes távozik, akkor annak távoznia kell.
– Nem ígérek semmit – felelte az anyjára sem nézve, aki alig egy lépésnyire állt meg tőle. Édesanyja fejet rázott, majd megsimította fia karba font kezeit.
– Kár így haragudnod. Nem én küldelek el.
– De hagyod felelte némi daccal a hangjában. – Akárhogy is, Rose nem juthat erre a sorsra, faragj belőle erős nőt. Erősebbet, mint amilyen te magad vagy.
– És akkor?
– És akkor, ha visszajövök és legyőz engem, a klán tagjává avatom. Én magam teszem őt a ház úrnőjévé. – A nő felsóhajtott. Damon a saját gyengesége miatt a húgát akarja a klán élére helyezni, hogy aztán ő a háttérben uralkodhasson. Ez mind rendben is van, de a hatalom megrészegít. Egy idő után nincs az a mennyiség, amiből elég lenne az embernek. Ezt a férjével tapasztalta meg; Damon édesapja sosem volt ilyen becsvágyó, önző, uralkodni vágyó, egészen addig, amíg meg nem örökölte a klánt. Amint meglátta benne a lehetőséget mindent megtett annak érdekében, hogy ő legyen a család feje.
– És ha nem jössz vissza? – kérdezte. Fia határozott, égő tekintete azt sugallta, hogy már mindent eltervezett és mindennel tisztában volt: volt egy kész terve a jövőjét illetően, de talán a húga élete még fontosabb volt.
– Vissza fogok, ebben biztos lehetsz. Másodjára nem veszítek. Másodjára az apámat hívom ki, és élet-halál harc lesz, készülj anyám, vagy a férjedet temeted, vagy a fiadat.
Ezek voltak utolsó szavai az anyja felé, akinek még csak reagálni sem volt ideje, mire feleszmélt a fia már kapun kívül volt, ahonnan akkor sem fordulhatott volna vissza, ha akart volna. Volt egy olyan érzése, hogy Damon a javára fordítja ezt a szituációt, nem csak egy álmát váltja valóra, hanem az összeset, ami valaha megfogant benne.

4 megjegyzés:

Majra Loranch írta...

Kedves Lexa!
Alig várom, hogy folytasd a történetet. Egy feliratkozást és rendszeres olvasást adok neked hátha kicsit motivál. Valamint kikerült a Celestre egy ajánló a történetedről, hogy mások is megtalálhassák és megszeressék ezt a történetet.
(https://elveszettblogokfosztogatoi.blogspot.com/2020/03/pengekkel-tancolo-rozsa.html)
Üdv., Majra

Lexa Smith írta...

Kedves Majra!
Motivációra valóban szükségem van mostanság. Mindenesetre, igyekszem úgy alakítani a dolgokat, hogy a részek rendszeresen jöjjenek.
Köszönöm a ,,reklámot", nagyon tetszett az ajánlód.
Puszi, Lexa

Mohikan írta...

Kedves Lexa!
Felkeltetted az érdeklődésem ezzel a történettel. Tetszett az első rész, és várom a másodikat.
Sok sikert a bloghoz!
Moncsi

Lexa Smith írta...

Kedves Moncsi!
Ennek nagyon örülök! Várom még, hogy egy kicsit gyűljünk, illetve rendeződjenek a dolgaim és hamarosan hozom a folytatást! Örülök, hogy itt vagy velünk és köszönöm biztató szavaid!
Puszi, Lexa